OKT: készülődés, tervezés, az első 60 km

Pár szóban a 2012-es kezdetekről. Természetesen az OKT-val kezdtem.

A kedvet – ha szabad erre ilyet mondani – a Lokomotív Turista Egyesület 2012. tavaszán megjelent kiírása hozta meg. Túrázni előtte is szerettem, ez inkább motiváció volt a füzet beszerzésére. A kiírás egyszerű volt: 60 km bejárása 60 óra alatt az Országos Kéktúra 60. évfordulója alkalmából. Az igazoláshoz egy A4 papírra kellett kinyomtatni az ellenőrzőpontokat. Így kezdtem el tervezgetni a teljesítendő szakaszokat.

Így néz ki a mini igazolófüzet kitöltve, igazolva

A pünkösdi hosszú hétvégét választottam (2012. május 26-28.), ekkor volt a születésnapom is. Akkor még nem is gondoltam, milyen módon fogom ünnepelni ezt a napot. Fogalmazzunk úgy, hogy picit fájdalmasra sikerült, de erről majd egy későbbi bejegyzésben írok. Szép időt ígértek mind a három napra, minden adott volt az induláshoz.

Természetesen nem minden előkészület nélkül vágtam bele. Előtte már tervezgettem és szerettem volna valami újszerű módon is megörökíteni az OKT bejárásaimat. Az igazolófüzet, a fotózás és a GPS-es track rögzítés mellett szerettem volna videót is készíteni. A kornak megfelelő színvonalú gyorsított (TimeLapse) videóra gondoltam. Ennek erős határt szabott két dolog: a tárhely és az akkumulátorok kapacitása. Már akkor is hamar lemerültek a GoPro-k, de cserélni lehetett őket. Előzetes próbák alapján úgy gondoltam, hogy a GoPro HERO2 három kis akkuval elegendő lesz annyi fotó készítéséhez, amiből valami értékelhető videó készíthető kis utómunkával. 2012-ben nem volt még stabilizált és automatikusan filmmé összeállított funkció a GoPro-ban. Így annál a beállításnál maradtam, ami 1 percenként készített egy 5 megapixeles képet. Ennek megvannak erősen a hátrányai, nem voltam teljesen elégedett az eredménnyel, de a kor technológiája nagyjából ennyit engedett.

A próbák során a kamerát először a vállamra rögzítettem, a hátizsákom pántjánál, de ez nem igazán tetszett. Végül egy egyedi keretet készítettem alumíniumból, ami a hátizsákból kilógva tartotta mögöttem a kamerát. Ma is (2020-ban) így használom, csak a kereten módosítottam és a GoPro is újabb.

Egy képkocka 16:9 arányra vágva, felhasználásra készen (Kőris-hegy)

Bakancs, túrafelszerelés megvolt. Füzet beszerezve, kamerák, GPS beállítva. Azt kellett eldöntenem, hogy hol kezdjem a bejárást. Mivel a feleségem a Bakonyból származik, adta magát a lehetőség, illetve a logisztika is könnyebb volt. Egyedül mentem, feleségem csatlakott hozzám egy-egy rövid szakaszon és az utazásban is segített. Az irány nekem valamiért természetesen adódott: minden szakaszt Írottkőtől Hollóháza felé jártam be és ezután is csak így (nyugatról keletre) haladok. Így minden videón ugyanabba az irányba tartok.

Három nap alatt Városlődtől Kisgyónig jutottam el. Igaz tovább szerettem volna menni, de egy kis baleset rákényszerített arra, hogy korábban fejezzem be. Azért a 60 km-t megcsináltam. 🙂

  • első nap: Városlőd – Borzavár 35 km
  • második nap: Borzavár – Jásd 22 km
  • harmadik nap: Jásd – Kisgyón 11 km
A 3 nap útvonala egyben

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: