Kora reggel busszal érkeztem Tapolcára. A vasútállomáson található pontot 10 perces sétával értem el a buszpályaudvarról. Sajnos csak az állomás körbélyegzőjét kaptam a füzetbe az egyik pénztárban. Innen a kék arra vezetett egy rövid szakaszon, ahonnan érkeztem. Az eltűnt pecsétnyomó párámat próbáltam a városban pótolni. Szerencsém volt, mert nyitva volt egy papír-írószer, s többen is kedvesen oda irányítottak. A városi keringő után, a Tapolca tábánál vettem észre, hogy a GoPro nem rögzíti az utat, így a gyorsított felvétel innen indul. A kétnapos túrám során nem ez volt az első alkalom, amikor cserben hagyott a kamera.
A műúton haladva csodálhattam a párás őszi időben előttem elterülő tanúhegyeket a reggeli napsütésben. Ezt a látványt nem lehet megunni. Akármelyik irányból, akármelyik évszakban pompás látnivalók. Ezen az aszfaltos szakaszon kb. 2,5 km-t kell megtenni. Ezután nyugati irányba fordulva elindul a Szent György-hegyre az jelzés. Mivel sütött a nap, így a softshell kabátom hamar – még az emelkedő előtt – a hátizsákba került.
Kellemes szőlőskertek között vezetett felfelé az út. A turistaháznál található pecsétet hamar elértem. Itt összefutottam egy kedves párral, kicsit beszélgettünk, falatoztunk. Ha jól tudom, akkor itt még egy ős pecsét volt, örülök, hogy sikerült erre a relikviára is szert tennem. A hegy tetejére most nem mentem fel, követtem az a félkört, amit a jelzések rajzoltak a térképre.
A nyugati oldalon leereszkedtem és újból aszfalton koptattam a bakancsomat. Az Oroszlánszáj-kútból (máshol Oroszlánfejű-kút) én nem töltöttem a kulacsomba, hiába csobogott boldogan a napsütésben. A Lengyel-kápolnánál – szokás szerint – már több autó is parkolt, láttam egy nagyobb csoportot. Öltözékükből ítélve nem túrázni indultak.
A lefelé vezető út a kápolnától szinte nyíl egyenesen déli irányba halad, végig aszfalt. A leghosszabbnak az az 1 km-es szakasz él emlékembe, ami a 71-es úttal párhuzamosan halad. Valószínűleg azért mert itt már túl sok kezdett lenni az aszfaltos. Csak mentem, mentem, de a vár és az az 1000 méter sehogyan sem akart elfogyni. Ez 8 év távlatából is színtisztán a szemeim előtt van.
A Szigligeti-vár egy kis felüdülés volt a sok aszfalt után. A pénztárig felmentem a pecsétért, de a várat most kihagytam, hasonlóan ahhoz a sok látnivalóhoz, amit a környéken már nemegyszer felkerestem. Legutóbb tavaszal jártunk erre, akkor még lent volt a pecsét. Trükkös! Mivel delet harangoztak ettem egy keveset, majd tovább faltam az aszfaltot. Útbaigazítást adtam egy autósnak a Süllő-fesztivál irányába.
Továbbra is szigorúan aszfalton(!) jutottam el Badacsonytördemicig. Bátran átkeltem a 71-esen, majd megérkeztem a kéktúrázókat gyűlölő vasutashoz. A maga módján jó fej volt, de az évi 500 kéktúrázót ki nem állhatja. Ő a falról az emlékművet is szívesen levenné. Megkaptam a mai második körbélyegzőt. Sajnos figyelmetlen voltam, így csak egy helyre nyomta be (régi füzet, 22. oldal), a következő oldal alján üres maradt a négyzet. Remélem ez így is jó lesz, elvégre fotóm, GPS trackem és videóm is van arról, hogy ott jártam és nem itt fejeztem be a mai napi túrát. Persze a hiányt csak később fedeztem fel.
Az állomásnál lefotóztam a Vasutas Természetjárók emléktábláját, majd hamarosan a hátam mögött hagytam a házakat. Nekivágtam a Badacsonynak, felfelé két MTB húzozz el mellettem. Ha jobban kilépek a hátsóval tudtam volna tartani a tempót. A Rodostó turistaház fölött – Zrínyi Ilona pihenőnél – még két szendvics és paradicsom bement + napoztattam a lábaimat. Közben jöttek-menek az autós turisták. A Bujdosók lépcsője állítólag 464 fokból áll, én ezt nem számoltam (rég leszoktam erről). Amikor erre járok, mindig úgy alakítom az útvonalat, hogy itt lefelé jöjjek. Ezúttal kivételt tettem. 🙂
A lépcsőn felérve nem tettem kitérőt a Tördemici-kilátó felé, de aki még nem járt ott, annak ajánlom. A Badacsony déli részén vezető úton sok kilátási és pihenő hely található. Itt azért nem lehet úgy elmenni, hogy ne készítsen az ember pár fotót. 😉
A kicsit párás idő és az erősen sütő nap ellenére is jól látszottak a fonyódi Vár-hegy és a Sipos-hegy (ő a kisebbik). Az Egry József kilátóhelynél beszélgettem pár turistával, innen a következő kilátópont 10 percnyire van. A Rózsa-kőtől keleti irányba csodálhatjuk meg a kilátást és a Balatont. Itt már nem mindenki köszön vissza, ha elmegy mellettem.
Kis emelkedő után a Kisfaludy-kilátóhoz értem, innen is megcsodáltam a kilátást. Itt hangoskodó turisták “de szép panoráma” kiáltozással zavarják a csendet. Nem sokat időztem itt, 4 perc múlva indultam tovább a mindig hűvösebb és szinte mindig nyirkos Kőkapu irányába. Itt, mielőtt elindulunk lefelé, ajánlott egy kitérőt tenni a sárga háromszög jelzést követve egy újabb kilátóponthoz. Aki még nem unja a panorámát és a bazalt képződéményeket, az északi irányba tekinthet innen, a lábunk előtt pedig egy volt bánya látható.
A mai napig nem tudom hogyan történt, de a Badacsony északi oldalában leereszkedve vettem észre, hogy nem működik a GoPro, mint utólag kiderült, a teljes badacsonyi szakasz kimaradt. Egy képet sem rögzítettem fél 2 és 4 óra között, így gyakorlatilag a teljes Badacsonytördemic – Hármas-hegy szakasz kimaradt. Szerencsére még a Gulács előtt észrevettem és bekapcsoltam. Ezen azóta is bosszankodom. De elhatároztam, hogy újra elmegyek és a modernebb felszerelésemmel újra bejárom ezt a szép szakaszt. 🙂
A kilátás is megváltoztt a Badacsony után. A mai nap hátralévő részében először a Gulács, majd a Tóti-hegy és a Csobáncs volt előttem. A műutat keresztezve a Gulács oldalában vezetett a kék, a hegyre nem másztam fel, mert a vacsora gondolata jobban foglalkoztatott.
Káptalantótiban a büfénél van a pecsét. Sajnos itt nem lehet sehol semmit vacsorázni, akkor perec és ropi is rendel! Itt érdeklődtem szállás után. A kocsmáros rögtön hívta is az egyik helyi szállásadót. Zoli bácsi érkezik, neki van kiadó (szép) szobája. Beszélgettünk este, megmutatta az asztalosműhelyét, a disznókat és a Scud rakéta fotót (katonaévek).
Akkuk töltése, póló öblítés, ropi, ágynemű felhúzása, zuhany, … jóccakát!
A GPS szerint ma 32 km-t gyalogoltam.
Kéktúrázom 