Kora reggel ébredtem, pár dolgot átpakoltam a csomagokban, praktikussági szempontok alapján.
Reggelizni a Péter által ajánlott helyre mentem, közben pár érdekességet megnéztem a városban, így a RP-DDK vonalán találtam egy kávézót a Liszt Ferenc Zeneiskolánál. Mivel 8-kor nyitott, így ide már a reggelimet félig elfogyasztva érkeztem. A hölgy nem tudta, mi az a kék sáv az asztalok mellett a falon. Elmondtam neki. 🙂
Jóval a megbeszélt 9 órás találkozó előtt érkeztem a Rockenbauer Pál-emlékoszlophoz. Az előre bejelentkezett bringásokon kívül, meglepetésként befutott még Zoli is.
A csoportkép elkészítése és az AK füzet aláírása után indultunk is.
Első megálló a Csörge-tó volt. A picit bizonytalan jeleket követve megkerültük a tavat keletről. Mivel februárban bejártam ezt a részt is, így szóltam mindenkinek a kis szántó-patakpart közötti úttalan kékről és a mély árokról. Nos, itt megvolt az első (és egyetlen) borulásom. Olyan mély volt a gaz, hogy nem láttam az árok előtti gödröt, amiben az első kerék megakadt, így már gurultam is balra, mivel a gödör miatt nem ért le a lábam. Átsegítettük a nehéz pakkos bringákat, majd kezdődött a földutas szakasz, utána pedig a Sió töltése. M6 alatt áthaladtunk, majd letértünk a Frigyes főherceg pavilonhoz. A pecsétet már áthelyezték, de az épület még állt. Számokat láttunk minden elemén, gondolom jó legózás lesz összerakni, akárhová is viszik. Ezután a bárányfoki – áthelyezett – pecsét mellett simán elmentünk, benéztem. Csapat hátra arc, de nem bántuk, mert szép útvonalon kerekeztünk. Szúnyog semmi, ami nagy áldás, ismerve az itteni viszonyokat. Pecsét rendben az új helyén (síneknél).
Közben találkoztunk Csabával és fiával, Attilával. Így 8 főre bővült a csapat. Innen tovább a keselyűsi madármegfigyelő torony felé. Felmásztunk a kilátóba is. Előtte Bogival hősiesen megtettünk egy olyan kék kitérőt, amit szerintem 90 %-ban senki nem jár le, tekerni sem volt egyszerű a sok úton fekvő ágtól. A többiek bevártak bennünket ott, ahol a járható útra visszatér a kis északi vargabetű után a jel.
Keselyűsnél lementünk Nórival pecsételni a gátőrházhoz. Az őr nagyon próbált bennünket más irányba küldeni, nem igazán értette az AK-t és útvonalát. Fura, gondolom nem mi voltunk az elsők, akik a kéktúrát járják. Itt Péter hajtókara lelazult, így átadtam neki a szerszámaimat. Többször is próbáltam meghúzni két kisebb imbuszkulcs összeillesztésével a nagy, kúpos rögzítést. Küzdött vele.
Mi addig az Árvízkapuhoz és a Sió torkolatához tekertük el. A torkolatnál volt pár szúnyog, de ennyi belefért. Itt esett egy látványosat Bogi is, de sajnos nincs róla felvétel. Én épp láttam, 8 pontot ért. 🙂
Vissza a sorompóhoz, ahol Péter várt. A nehéz bringákat közösen emeltük át a sorompón, ami olyan hermetikusan zára el a dél felé vezető gát útját, hogy kerülni nem lehetett sehol. Zoli itt köszönt el és indult vissza. Reméljük nem aludt el a bringán az éjszakai vezetés után. 😉
A töltésről letérve, egy kis emlékhelynél összefutottunk egy bringással, aki olvasott rólunk. Itt már Bogi vize elfogyott, kért a közeli tanáról. Mi addig egy nagy fa árnyékában hűsöltünk. Tibi is visszafordult Szekszárd felé.
Pecsét a Lankóczi Vízügyi Múzeumnál. Itt ebédeltek a többiek a padokon, míg én felmentem a kilátóba. Ott egy bajai bringással beszélgettem egy kicsit. Közben a élveztem a kilátást és a madarak énekét.
Immár hatan visszatértünk a gátra és (megint) benéztem a kéket. Nem tértünk le, hanem a gáton maradtunk egészen Pörbölyig. Ott esett le a tévesztés. Eldöntöttük, hogy nem teszünk további nagyobb kitérőket Bajáig, mert ment az idő (ez később nagyon jó döntésnek bizonyult). Így a hídig folyamatosan tekertünk. Itt a várt sár elmaradt, csak 1-2 nagyobb foltot kellett kikerülni a füvön. Szuper hír az esős idő után! 🙂
A híd előtt már észrevettem, hogy lassú defektem van hátul. Fújtam bele, bízva benne, hogy kibírja Bajáig. Nos, nem bírta. A híd közepén már toltam. A többiek meg eltűntek. Én az első benzinkutat céloztam meg, ők pedig keresték a vándorpontot. A kútnál voltam, amikor hívtak. Végül közösen értünk oda. Pecsét pipa. Kulturált mosdó, vízvételi lehetőség, stb. Itt búcsúztunk el Pétertől és Bogitól.
Négyen betekertünk a belvárosba ebédelni, ám Nóri közben inkább elgurult kicsit a Duna felé. Csabával és Attilával ebédeltünk, amikor a felfújt bringám egyszer csak nagy csörömpölés közben eldőlt. A kútnál felfújt gumi eddig hitette el velem, hogy rendben van. Totál laposra leeresztett, ezért billent el a pedálnál letámasztott ló. Fizettünk, pumpáltam, vissza a benzinkúthoz (újra négyen). Mivel a belsőn nem láttam és éreztem lyukat ezért, felfújtam újra 3 barra (talán szelepet cseréltem?). No ez kitartott estig.
A Tanya Csárdás pecsétet már csak a forgalmas gát tetejéről néztük meg. Csabától és Attilától Ósükösd előtt búcsúztunk el. Innen Nórival tekertünk először a teljesen üres, de szép ósükösdi kulcsosházig (pecsét), majd a Szent Anna kápolnáig. A késő délutáni napsütésben, nagyon szép fényekben haladtunk egészen a sükösdi szállásunkig, ahol egy telefonhívás után be is jutottunk a lefoglalt épületbe. Az egész a miénk volt, külön “szárnyban” laktunk. 🙂
A gumit itt ragasztottam meg. Olyan apró lyuk volt rajta oldalt(!), hogy csak víz alatt lehetett látni. Bejelölve is alig találtam meg csiszolás után. Azért még másnap sem hagyott békén ez a kis alattomos defekt…
Ma 93,5 km-t tekertem.
Kéktúrázom 