Nos, ez egy kemény nap volt. A rejtőzködő defektem tovább trükközött velem. Sükösdi szállásomon azt gondoltam, hogy a felragasztott folt megoldotta a problémát. Részben igen, mivel a délelőtt első felében nem is volt vele gond. Ebédig (mire elértünk Hajósra), odáig romlott a helyzet, hogy a végén 5-6 km-enként fújtam bele egy kicsit. Így a homokban jól lehetett vele haladni.
De vissza a reggelhez. A pakolást még picit kaotikusnak találtam, főként, hogy a szerszámok egy részét is elő kellett venni. Ez (a pakolás, nem a szerszámok) a rákövetkező napokra rutinfeladattá alakult.
A szállásadónktól én kértem reggelit: Húsvéthoz közeledvén sonka, tojás, vaj, sajt, retek, póréhagyma és kenyér volt a kínálat. Nem rossz kezdet. 😉
A tegnapi 9-es kezdés után Nórival belőttük a standarddá vált 8 órás indulást. Jól is indult a nap, majd párszáz méter megtétele után – Sükösd határában – elértük a Homokot. Igen, nagy betűvel írom, mert megérdemli. Volt belőle bőven. Szerencsére délelőtt még csak az ízelítőt kaptunk meg. Bár ez is elég lett volna nekünk, úgy hiszem.
Az első állomásunk az Ólom-hegy volt, ide az utolsó 50 méteren toltuk a bringákat a meredek részen. Jó magas volt a geodéziai torony, de felmentünk és szétnéztünk. Lefelé már boldogan gurultunk. A hajósi homokpusztához egy nagyobb kitérővel tekertünk el, de előtte a csomagokat egy bokor mögé rejtettük. Valójában csak leraktuk. A kutya se járt arra. Így könnyű volt a tekerés a hullámzó úton. A homok sem fogott meg annyira. A kerítést megkerülve bejutottunk. A magassági ponthoz is elmentünk. Itt csoda, hogy egyikünknek sem lett defektje a sok-sok királydinnye miatt.
Sikeresen visszaértünk, a csomagok sem mentek tovább maguktól, így vittük őket mi. 😉
Érsekhalma előtt pumpáltam először. Érsekhalmán a Hildpuszta földvárhoz külön-külön mentünk fel, a bringákat a lépcső aljában, a táblának támasztottuk. Itt jobb volt az árnyékos oldalon. Kentem is az arcom, karom napkrémmel. Kilátás pipa. Indulás előtt kis pumpálás. Vizet itt nem nagyon tudtunk szerezni, így Hajósig a főcsatorna mellett tekertünk a napon. Én a Judit panziónál ebédeltem, Nóri addig felderítette a közeli ládákat. Pecsételés után átvonultam az út másik oldalán található benzinkúthoz és kényelmesen kicseréltem a slime-os belsőmet egy újra. Ebben már nem volt zöld lötty. Pár csokit és innivalót is vettem a kútnál. Nóri is végzett, így a hídnál találkoztunk és folytattuk tovább az utat a csatorna mentén.
Császártöltésre beérve Nóri megnézte a kilátót (én már jártam ott), addig a bringáknál vártam és fotóztam a tojásfákat.
Nos, innen kezdődött a keményebb menet. A Szamár-völgy előtt elváltunk, én a kéket szerettem volna követni, Nóri a völgy felé került (ott is jártam már korábban). A megbeszélt ponton találkoztunk. Előtte megtaláltam az első helyet, ahol a kék pár száz méteren eltűnt, beszántották. A kis kerülő viszont adta magát. Várakozás közben egy nyitott terepjáró ment el mellettem. Nem tudom mennyi homokot ettek, de poroztak rendesen.
Közösen folytattuk az utat Kéleshalomig. Nos itt már 2-3x én is toltam a bringát. Közvetlenül a település előtt van egy kis emelkedő, ott olyan mély volt a homok, hogy majdnem bokáig süllyedt a cipőm. Templomnál fotó, megkerestük a pecsétet. Feltöltöttük a kulacsokat (több kút is működött).
Ezután jött az a rész, amitől féltem. Már jártam erre februárban, akkor jól lehetett rajta tekerni, de most az élesen ÉK felé forduló egyenesre érve megnyugodtam. Ez jobb volt. Én végig tudtam tekerni a 29″ 2.2-es kerekekkel. A keskeny, trekking gumi viszont nem volt ilyen hálás. Nóri többször tolta. Én gyakran megvártam, soha nem távolodtunk el nagyon. A kéleshalmi homokbuckákat kihagytuk. Ez jó döntés volt. Sok időt vesztettünk volna vele, még csomagot lepakolva is.
Pici Paci portáig a kanyargós rész néhol elég harcore, bozótos részen is vezetett, de követtük rendületlenül. Volt még kidőlt fa is keresztben. A portára a hátsó kapun rendben be tudtunk menni. A németjuhász kutyus kedvesen megnézett magának bennünket, de egy simogatás után visszament dolgára. Pecsét, lovak, fotózás és mentünk is tovább a szállás felé. Innen gyorsan kezdet sötétedni. Akkor még nem tudtuk, de hátravolt pár bozótosabb, defektveszélyes szakasz is. Jó, hogy a GPS-en is tudtuk követni a kék nyomvonalát, mert néhol nem volt jelzés.
Ez volt a leghosszabb nap abban a tekintetben, hogy este 19 h körül értünk Kunfehértóra. Nóri a tavat már csak reggel nézte meg. Ezzel kezdtük a vasárnapot.
Ám az este még volt kaland. Ugyanis ez volt az egyetlen szállásom, ahol nem volt fűtés. Itt elővettem a hálózsákomat is és a takaró + pokróc kombóval már nem volt alaszkai az életérzés a forró zuhany után.
Szóval szerencse, hogy Sükösdön mostam, így most a második bringás szettemben tudtunk vasárnap tovább indulni. Itt semmi nem száradt volna meg. Az épületben hidegebb volt, mint kint. Brrrrrr. Lazán kibírtuk.
Reggel kaptunk egy-egy adag áfonyát a szállásadótól. Majdnem eljött velünk tekerni, de aztán mégsem. 🙂
Ma 77,5 km-t tekertem.
Kéktúrázom 