AK: pár gondolat a végére

Összegzés: 1160 km-t tekertem (térképen a magenta színű track) a 13 túra + 1 pihenő + odaút/visszaút napokon. 4 defektet javítottam (mind a hátsó keréken), ez 3 alkalom volt, mivel az egyik esetben 2 lyuk volt egymástól 3 cm-re. A bringát gyakran és alaposan tisztítottam, főként a láncot és a hajtás többi elemét. Semmi nem romlott el a bringán, bár az esőben felszedett homoktól ropogott a lánc terhelés alatt. A száraz olaj jó döntés volt ezeken a szakaszokon. Felszerelésemből egy drybag ment tönkre, valami kidörzsölt rajta pár apró lyukat (ebben volt a napközben szükséges váltóruha szettem). Szerencsére semmi nem ázott be (a végén már nem esett).

Szerszámok közül szinte semmit nem használtam, csak a kétféle olajat, a tisztításra használt fogkefét és pár foltot a belsőkre (+pumpa és gumileszedők). Jól jött a gumikesztyű a szakadó esőben a defekt szereléséhez. Bár nem volt sáros a külső, de a nedves homok mindenre tapadt volna a kezemről. Imbuszkulcs készletemet Péter használta egyedül. 🙂

Ami nagyon bejött az eső elleni védekezésben, az a nyeregcsőre húzott fekete villamos szigetelőszalag (gyorsan elérhető) és a kétféle ducktape a pumpa szárán (azt használtam csak, ami inkább a vill.szigetelő szélesebb verziója volt). Ezeket a GoPro folyamatos powerbank-os táplálása miatt a csatlakozó lefedésére használtam. Egyszer sem jutott víz a nyitott USB-C-hez.

Ami hiányzott: a Slime a csere gumikba. Picit jobban bíztam a defektgátlóval töltött belsőben. Nem számoltam azzal, hogy ilyen gyorsan ki kell cserélnem a “száraz” tartalékra. Bizalmam alapja az volt, hogy 2013 óta nem kaptam defektet (azaz nem kellett ragasztani). Egyszer sem!
A nehéz táskák és az új (2018-as) belsőben lévő – szerintem – kevesebb folyadék is a defekteket “segítette elő”.

Amit nem használtam: a kullancskiszedő (de jó!), gyógyszerek/kötszerek és egy hosszú ujjú póló. Szóval felesleges dolgot nem vittem. Talán a fejlámpát otthon hagynám (bringa lámpa mindig kéznél volt).

Tanácsaim az Alföldi Kéktúrához:

  • csak biciklivel javaslom teljesíteni (széles gumival, nem trekking!);
  • nyáron/nagy melegben NE(!) menj, csak ha imádsz aszalódni a napon (vagy teve vagy);
  • egyben a távot legjobb tavasszal megtenni, még az esők előtt (úgyse úszod meg eső nélkül, ezzel számolni kell);
  • sáros időben ne menj, ezt próbáld meg elkerülni;
  • részletekben a kunsági és nyírségi homokos szakaszokat a tél végével tekerném 2-3 napot szánva egyikre-másikra, ekkor még nedves a homok, nem süpped;
  • a szállásokat mindig előre lefoglalnám;
  • enni- / innivalót lehet útközben is szerezni, egy kis “túlélő” tartalék elég, meleg ételhez minden szakaszon hozzá lehet jutni (kis kitérővel);
  • 50 és 80 km között AK szakaszokat érdemes egy napra tervezni (ld. fent az én bontásomat), persze ez függ a tereptől;
  • vizet a Petróczi iskola környékén nem könnyű szerezni;
  • végül: Te is meg tudod csinálni!

Sok sikert és jó élményeket kívánok! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: