Reggel megint a város határában találkoztunk, mivel máshol volt a szállásunk. Nóriék – szerintem – hálásak voltak, hogy nem locsoltam meg őket a friss, reggeli levegőben Húsvét alkalmából. 🙂
A szuper bringaúton visszatértünk a kékre és a kanyartól folytattuk az AK-t. Innen Zákányszék pár percre volt. Először a tájházat szerettük volna megnézni, de nem hogy nem volt nyitva, de elsőre el is mentünk mellette. Nem nagyon igyekeztek a község honlapján is megtalálható nevezetességet elérhetővé tenni. Egy néni mutatta meg, hol van. Beértük azzal, hogy kívülről láttunk egy épületet. 😦
Ezután jött az első komoly csalódás és bosszankodás. A pizzéria zárva volt, a pecsét az ablak mögött, tőlünk 10 centire látszott. Nóriék tegnap eltekertek előtte, csak nem akartak nélkülem bemenni. Én pedig még a zárása előtt fordultam délnek, kb. 2 km-nyire. Még gondolkodtam is, hogy itt, vagy Mórahalmon egyek pizzát. Belazultunk és nem ellenőriztük, hogy Húsvétkor zárva lesz. Fotókat készítettünk. GPS tracklog is van, stb. Majd pótolom a pecsétet egyszer.
Én tovább gurultam Bordány felé, ahol egy kocsmában van a pecsét. Persze ez is zárva volt. Nóriék leváltak és megnézték a Lódri-tavat. Én meg vettem egy kis hazai epret a kocsmával szemben. Telefonáltam egyet, ha már itt vagyok. Szerencsémre a tulaj felvette és mondta, hogy hamarosan jön a személyzet. A tegnapi buli után most takarítanak. Volt kint mindenhol üveg, pohár, miegymás. Szerencse. Már csak a két Nórinak kell befutnia addig, amíg a takarítás tart. Szerencsére befutottak. Úgy sejtem, kicsit jobban tekertek a hívásom után. 😀
Még egy adag eperrel felszerelkezve indultunk tovább Zsombó felé. Persze a Jóbarát vendéglő is zárva volt. Itt is sikerült a tulajdonossal beszélni. Jófej voltam, mert találtam egy kulcsot az egyik ajtóban, kívülről! Beraktam a vele megbeszélt helyre. Hoppá! Ide is fogok még jönni a füzettel pótolni…
Nóriék elmentek a közeli láperdőt megnézni, nekem ez is megvolt már. A zsombói Lápastónál futottunk újra össze. A lápastói haranglábhoz pontosan délben érkeztünk, így Nóri és Nóra közösen elhúzták a tizenkettőt a harangon. Remélem senki nem haragszik meg érte!
Egy kis elemózsia elfogyasztása után indultunk tovább és át is mentünk az M5-ös fölött. Lent pár autó, fent 3 bringa gurult. Napok óta ez volt az első komoly emelkedő, mármint a felüljáró. Lefelé suhanás az aszfalton. 🙂
Szatymaz, vasútállomás, pecsét. Nóriék a bringaútról kicsit hardcore-abb úton a vasút mellett érkeztek az állomásra. Visszafelé már az aszfalton együtt mentünk. Egy kis boltban, ami nyitva volt vettünk ezt-azt. Banán, csoki, túrórudi, innivaló.
Itt kaptam a hívást, hogy meg vagyunk ám figyelve online és Várhelyi szívesen csatlakozna hozzánk fiával egy kis közös tekerésre. Egyeztettünk és Sándorfalván a tónál találkoztunk is.
Előtte még a Budai Sándor Emlékház és Tájházat és a Pallavicini-kastély is megnéztük (kívülről), valamint a pecsétet a – szerencsére – nyitva tartó Baurger-King pizzériában be tudtuk szerezni. Itt kezdtem el a közvélemény-kutatásomat is, hogy miért van a kocsmákban bent a pecsét és hogyan viszonyulnak ehhez az ottaniak. A hölgy szerint – mint később szinte mindenki szerint – jobb lenne, ha kint lenne. Nem ők akarták, hogy bent legyen. Nem értem. A kéktúrázóknak sem jó, nekik sem “biznisz”. Akkor miért? Sok helyen van kint máshol is (lakott területen).
A Nádas-tónál találkoztunk, innen öten tekertünk egészen Ópusztaszerig. A műúton átkelve egy nagyon kellemes, jó hangulatú erdőben tekertünk. Meg is állapítottam, hogy itt sétálni és meditálni is jó lehet. Persze kell hozzá a napsütés, a friss tavaszi zöld is. Nagyon élveztük. Egy újabb műút keresztezésnél rossz irányba mentem. Dócnál a lőtér sorompójához kerültünk. Egy gyors fotó után fordultunk is vissza. Máig nem értem, hogy ezt hogy néztem be. 🙂
Az úton nem volt jó tekerni a 100 fölött száguldozó autókkal övezve. Egy Audis a kanyart olyan szépen vágta le, hogy tőlem egy méterre ment el, pedig az út szélén tekertem. Nem is voltam álcázva a rikító sárga cuccomban. No comment.
Szóval örültem, hogy újra erdős részen tekerhettünk. Ezúttal a műút nyugati oldalán. Ez picit vadregényesebb volt, látszik, hogy nem járják olyan gyakran. Néhol ösvénnyé szelídült a szekérút.
A csend és nyugalom addig tartott, míg ki nem értünk – újra – a műútra. Autók parkoltak mindenhol. Nem csak a hosszú bekötő úton, hanem a főúton is. Kerülgettük a sok embert a pénztárig.
Itt készült el a csoportképünk és az első kerék szelfi. 🙂
Elbúcsúztunk Várhelyiéktől és hárman bementünk a művészbejárón keresztül. Szerencsére nem kellett sokat várni, 15-20 perc múlva a mi csoportunk kövezkezett a körképnél. Én múlt évben láttam, de megnéztem újra. A bemutató alatt nagyon jót beszélgettem a végtelenül szimpatikus és művelt szakemberrel, aki a teremben volt. Pár érdekességet is megtudtam a restaurálásról. Köszönöm neki innen is! Bent tilos fotózni, így onnan nincs kép.
A bemutató után még körbejártuk a területet, volt itt tánc, zene, mindenféle húsvéti foglalkozás. Szerencsére a komp 19-ig járt, de azért nem szerettünk volna az utolsó pillanatban odaérni. Így is jó 1,5 órát (ha nem többet) eltöltöttünk bent. A portán vigyáztak a bringákra és a csomagjainkra. A pecsétet is megkaptuk, az irodájukban volt.
A Tiszáig viszonylag jó út vezetett, néhol volt csak picit egyenetlen a mezőgazdasági gépek miatt. Az emlékhelytől nem sokáig vezetett a burkolt út. A komp járt, lefotóztuk és már át is ért. A pecsét a kompon volt, szépen felrögzítve a kezelők fülkéjében. Nemrég újították fel (márciusban), akkor 2 hétig nem is járt. Így most frissen festve, csinosítva szállított bennünket. Állítólag még a muskátlik érkeznek, a főnök kérésére. Szép!
Átérve egyből a kurcatoroki zsiliphez tekertünk. A naplementében jók voltak a fények, Péter is rám csörgött, hogy már itt van Mindszenten. Össze is futottunk a komp közelében.
Megbeszéltük a reggeli indulást, majd a szállásra gurultunk, ahol már nagyon vártak bennünket. Az ártérben voltak a kis lábas házikók. Először aludtam ilyenben. Nóriék egy sorral közelebb voltak a Tiszához, egészen a parton. Nekem a minden helyiségem a nyitott teraszról volt elérhető. A háló fűtött volt, de a többi nem. Ez reggel azért nem volt olyan kellemes. 🙂
Egyébként – szúnyogmentesen – teljesen szuper, kényelmes hely. A bringám is fent volt velem.
Este még elgurultam egyedül egy – a szállásadó által is ajánlott – étterembe. Ami persze nem volt nyitva (Birkacsárda). Így a helyi, nagyon udvarias fiatalságtól kértem tanácsot. Nos, ez tuti volt. Szerintem a fél város innen rendelt magának vacsorát, annyit pörögtek a futárok. A Róna cukrászda és kávéháznak álcázott helyen pizza, hamburger és francia pirítós is volt. Engem erre az utóbbira beszéltek rá. Nos, ez egy hamburger, csak meg van sütve a franciapirítós masinán. A fullos verziót kaptam, ránézésre (rámnézésre) ezt ajánlotta a hölgy. Nem értem, miért? 😉
Plusz még betoltam egyet a legjobbnak tűnő sütiből, ami egész jól el volt dugva. Az is jó választás volt, a nevére már nem emlékszem. A többi standard, ipari kinézetű süti volt.
Vissza a szállásra már majdnem sötétben tekertem. A forró zuhany előtt még pár dolgot ügyködtem a laptopon, felvételek letöltése, másnapi várható dolgok. Aztán aludtam egy jó nagyot. Holnap már munkanap… 😉
Ma 79,5 km-t tekertem.
Kéktúrázom 