Reggel Nóri és Nóra szállásánál találkoztunk újra Péterrel. Készítettem pár felvételt a Tisza partján és már indultunk is a város vasútállomására beszerezni a Tiszántúl első pecsétjét. 🙂
Elég szeles napunk volt, de szerencsékre déli irányból fújt, így csak rá kellett dőlni, mivel mi a délelőtt folyamán kelet felé kerekeztünk. A 45-ös útig nyílegyenes aszfalt vezetett. Ott szerencsére csak egy rövid szakaszon kellett haladnunk a forgalomban. A kamionok is és a személyautók is döngettek rendesen. Előtte még felmásztunk a Ludas-halomra, ami közvetlenül a műút mellett volt. Kis lépcső vezetett fel a tetejére, amin a keresztek messziről látszanak. Ilyen kunhalmot még nem láttam, aminek a tetején egy sír(?) is van. Utólag picit utána olvasva mindszenti Nagy-Ludas-halomnak is nevezik. A középkorban boszorkányok találkozóhelyének hitték. Szegény asszonyok, ugyan hányat égethettek meg?
A bicikliket az árokparton hagytuk. Visszafelé Nóri bringája akrobata mutatvány keretében tótágast állt, oly módon, hogy Nóra bringáját nem lökte fel. Csak mellé bukfencezett. 😀
Az utat elhagyva szeles, kanyargós földutakon folytattuk a tekerést. Itt néha már inkább szemből kaptuk a szelet, mint oldalról. Jó volt a megfelelően adagolt balkanyarokat bevenni. A derekegyházi csatornák egy kis kitérő volt, de ezt aszfalton tettünk meg. Péterrel itt vártuk be a két Nórát. Itt vettem át Péter ajándék barna sörét (köszi!). El is búcsúztunk tőle, Tompahát felé az aszfalton újra hárman tekertünk. A pecsét egy kocsma ablakában, kívülről volt rögzítve, ha nem szólok rá a lányokra, simán tovább tekertek volna. 🙂
Ha jól emlékszem, valahol itt kezdett el cseperegni, vagy Nagymágocs után. Inkább utána, mivel a Károlyi-kastély előtt én még átvágtam egy eléggé benőtt szakaszon, aminek az utolsó 150-200 méter már egész sűrű volt, akác csemetékkel tarkítva. Megúsztam. Telefonáltam, hogy inkább kerüljenek az aszfalton (nehogy defekt legyen belőle). Így a kastély / idősotthon portájánál értek be Nóriék, pecsételtünk és megbeszéltük, hogy én kicsit tempósabban fogok menni Szarvasig, ugyanis a kollégiumi szállásunkat épp ekkor hívtam fel. A hölgy elmondta, hogy nem 6-ig, hanem csak 5-ig van ott, mert korábban jött be (reggel 5-re) egy másik túrázó miatt. Így a kulcsokat én fogom átvenni, reggel pedig fizetünk. Azért még tekertem egyet a tóparton.
Bőven volt időm, úgy számoltam, hogy 4-re biztosan Szarvason leszek. De nem szerettem volna kicentizni. Árpádhalomra érve először a Károlyi-Berchtold kastélyt néztem meg, majd a pecsétet. A bolt 12-14 között zárva. Én 12:30-ra értem oda. Egy gyors telefon, a bácsi már jött is kinyitni a boltot. Erről a lehetőségről előzetesen olvastam, de azért nem szabad 100 %-nak venni, hogy mindig elérhető ez az opció. Vettem pár apróságot és a lehetetlen helyen rögzített pecséttel végzett tornamutatvány után tekertem is tovább. Pár fotót azért még lőttem a nevezetességekről: kastély, Árpád vezér szobra (egy kosár / foci pálya szélén).
No, itt kezdett cseperegni, mire Gárdosra értem már kellemesen nagy cseppekben esett. A teljesen üres kocsmában beszélgettem kicsit a kocsmárosnéval, ittam egy sört és gurultam a következő kocsmáig. Ez Eperjesen van. A füzetbe ez utóbbi vagy-vagy alapon szerepel, én benyomtam mindkettőt, más a grafikájuk is. Had’ gyűljenek. Nos, itt már forró csokit kértem. A tágas épületben pár ember volt, a srác nagyon kedves volt. Extra szolgáltatás a kecskék látványa a kertben, őket csak pár pad választja el a terasztól, ezt átlépve egy időutazásos mosdóba is eljuthat a kalandvágyó turista. 🙂
Eperjes végén az aszfaltnak is vége szakadt, elindult a földút. Mivel ez inkább homok, így az esőben átnedvesedett talajról semmi nem tapadt a kerekekre. Pazar! Nekem ez “küzdős földút”-ként volt feljegyezve a gyűjtőmunkám eredményeképpen, szóval nagyon elégedett voltam. Itt valahol meg is szűnt a csepergés. Szarvasig már így is maradt. Ha jól emlékszem, még esőkabátot sem vettem fel, csak egy vízlepergető mellény volt rajtam az eső alatt. Szóval nem volt vészes.
A földút végig egy öntöző-főcsatornát követett. Láttam pár komolyabb vízművi berendezést is, folyt rajta a víz rendesen. Magasabb volt a vízszint, mint a befolyó, így alulról tört fel a folyam. Ez egy jó hosszú, nem túl változatos szakasz volt. Bringával nem gond, de gyalog elég monoton lehet. Szarvas felé közeledve megszaporodtak a látnivalók. Egy nagy gazdaság előtt láttam egy repülőteret, majd áttekertem az épülő 2×2 sávos gyorsforgalmi úton (M44). Egy fotó a középső szalagkorlátnál dukált. Úgyse lesz itt később sok bringa a belső sávban. 😉
Bikazug előtt átkeltem egy kis hídon a Holt-Körösön. Nagyon hangulatos volt a felhős időben is. Itt picit nézelődtem, láttam pár halat kiugrálni a vízből. No meg persze madarakat. Egy egyik szarvasi pecsét a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark pénztára előtt volt. Itt még nem jártam, pedig a városban már feleségemmel sok mindent megnéztünk. Mivel 3 óra körül volt, ezért elfogadtam a kedves invitálást és megnéztem az állatparkot is. A bringát betoltam egy udvarba, lezárni sem volt fontos. Jó sok állatot láttam, bár szerintem érdemtelenül kicsi ketrecekben voltak elhelyezve az állatok. Tekintve, hogy terület bőven volt, így nem igazán értettem. Általában mindig elszomorít a bezárt állatok látványa, itt ez az értés ennek ellenére sem fogott el. Volt még pár igen tisztességes fa is a parkban. Szépen rendben van a hely. Ajánlom családoknak is, 1-1,5 órát simán el lehet itt tölteni!
A Csáky-kastélyt is megnéztem, ebben a szépen felújított épületben van a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság. Pöpec hely!
Szarvas. Itt álljunk meg egy szóra. Nekem ez volt az a fordulópont, ahol valamiért azt éreztem, hogy eljutottam valahová. Ezt még azóta sem tudtam megfogalmazni magamban. Nem a fizikai teljesítmény miatt, azzal semmi gond nem volt. Az első két homokos nap után már tudtam, hogy a világból is kitekerek, ha nincs dagonya, nagy sár. Spoiler: nem volt! 🙂 Szóval az, hogy egy nagy városba értem el, vagy az, hogy ezt a helyet igen jól ismertem, nem tudom. Jó érzés volt, ez volt az egyetlen komoly mérföldkő az egész út alatt, amihez elérni – talán ez a jó jelző – felemelő érzés volt. Ez olyan mentális, belső dolog. Valójában semmi nem változott, de mondjuk nagyképűen hangozhat így utólag: innentől akármeddig tudtam volna folytatni az utat. Belerázódtam, már minden rutinosan ment, nem kellett semmit számolgatni, éreztem az egészet. Persze ezután is próbáltam gondosan odafigyelni a 2-3 hónap alatt megtervezett útvonal minden részletére. Nem az motoszkált bennem, hogy meglesz az egész táv, mert azt egyszer sem volt kérdés az elindulás előtti 1 héttől számítva. Ez az egész inkább csak utólag tudatosodott, ott csak a jó érzés volt meg bennem.
4 óra környékén bejelentkeztem a Bolza-kastély tőszomszédságában található szállásunkra, olyan alapos eligazítást kaptam a kulcsokról, RIFD kártyákról és minden másról, hogy – szóval – na! 🙂 Pazar szállás, a főútról látható szökőkúttól 100 méterre volt (Cervus Hostel “A” kollégium). Jól felszerelt hely. A bicikliket itt is bevihettük. Zuhany, mosás, kipakolás. Az ablakból láttam egy kéktúra jelzőoszlopot. Erre – egy ilyen nagy városban – végképp nem számítottam. Jó döntés volt ez a szállás is.
Gyurival már előző nap egyeztettünk, hogy itt fogunk találkozni. A lányokkal egyszerre érkezett meg ő is Békéscsabáról. Kértem, hogy hozzon nekem 2 belsőt, amit a bringaboltos véleménye ellenében is az általam megadott paraméterekkel vett meg! Profi, tökéletes lett, pont ez kellett nekem! 🙂
A közeli Halászcsárdába meghívott bennünket vacsorára, ám ragaszkodtam hozzá, hogy az italokat én fizessem. Köszönjük Gyuri a jó hangulatú estét és én külön köszönöm a segítségedet!
Ma sem kellett sok hozzá, hogy elaludjak. Szerencsére már túl voltam a zuhanyzáson. Azért lefekvés előtt még a laptopra lementettem a felvételeket.
Ma 87 km-t tekertem.
Kéktúrázom 