Reggel hamar összepakoltam, így a szokásos 8 órás indulás előtt még elmentem a mocsári ciprusokhoz. Ekkor kaptam egy hívást Gábortól, hogy csatlakoznának hozzánk Judittal. A tegnapi vacsoránk helyszíne előtt futottunk össze. Innen, a hídon át tekertünk együtt a szállásunkig. A két Nórát a parton találtuk. Ezt a jó kis helyet választották a reggeli elfogyasztásához. Nekem is hoztak két túróstáskát és egy kakaót, amire már pár napja vágytam. Így ezt ott elfogyasztottuk.
Épp indultunk volna, amikor – még most sem világos pontosan miért -, de Gábor és Judit elbúcsúzott, mégsem jönnek. 😦
Szóval hárman indultunk neki a mai etapnak. Nóra elment az arborétumhoz és beszerzett nekem is egy zöld pecsétet (ott már jártam korábban, de pecsétet természetesen akkor nem gyűjtöttem), addig mi Nórival Halászlakhoz tettünk kitérőt. A komp előtt újra találkoztunk, addigra Nórának már volt a békésszentandrási duzzasztó és hajózsilipnél is. Ezt mi is gyorsan kipipáltuk. A kompra nem kellett sokat várni, éppen jött két autóval. Mivel felénk főként a Körös sodrása hozta, így szép csendben, nagyon lassan közeledett. A motort csak az utolsó pár méteren indították be. Velünk már boldogan brümmögve tért át, mivel a sodrást is le kellett küzdenie. Így szinte alig volt időnk pár képet készíteni, már át is értünk.
A komp utáni kis emelkedőt és az aszfaltot magunk mögött hagyva tértünk rá a gátra. A jó minőségű földúton, viszonylag sokat haladtunk. A szép környezetű gáton jó nagy ívekben kanyarogva értünk el a Hortobágy-Berettyó főcsatorna árvízkapuját. Itt kicsit igazítottuk a ruhák mennyiségét a napsütéshez. Egy munkás motoros kaszával nyírta az árvízkapunál.
Innen a peresi gátőrházhoz mentet nagyon érdekes dolgot láttam. 1-200 méterrel voltak előttem Nóráék, amikor egy őzbak felsétált közöttünk a töltés tetejére és hosszan figyelte onnan a távolodó bringásokat. Engem észre sem vett, csak megfordult és vissza lesétált az erdős részre. Remélem a felvételen majd látszik.
A gátőrháznál a pecsét a falon rendben megvolt. Az épületben bemutatott régi berendezéseket csak kívülről tudtuk megnézni. Így is egész sokat láttunk. Úgy tűnt, hogy már rég nem volt kinyitva a hely. Szóval itt senki ne számítson tárlatvezetésre. Innen Mezőtúr és a 47-es szélességi kör már nem volt messze. Persze Nórának, aki ezt a szakaszt már gyalog is végig járta, más emlékei voltak. Nos, ez a biciklis AK túra előnye. Sokat mindent látunk, de a hosszú, “unalmas” egyenesek nem is olyan hosszúak.
A 47-es szélességi kört még a város elérése előtt, a töltésen kereszteztük. Óvatosan átléptük a képzeletbeli vonalat. Eddigre már túl voltam két kerek szám átlépésén (19-es és 20-as hosszúsági körök). Ezek – a GPS-en megjelenő sok nullán kívül – olyan nagy élményt nem jelentettek. Azért egy pillanatra megemlékeztem erről is, ha már térképet, GPS-t követek ezen a hosszú, kanyargós úton.
A városba a déli harangszó előtt pár perccel érkeztünk. A pecsét a Fazekas Múzeumban volt. Telefonon megnyugtattak, hogy bár délben bezárnak, de nyugodtan menjünk be, ott lesznek. Így is volt. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, így nem csak pecsételtünk, hanem meg is néztük a teljes kiállítást. Biztosítottak róla, hogy semmi gondot nem jelent az érkezésünk időpontja. Így nyugodtan nézelődtünk bent.
Utána még tekeregtünk kicsit a városban. Közben Mikulás hívása is megjött, Túrkeve határában, a Hortobágy-Berettyó partján fog bennünket várni. Az előre egyeztetett időhöz képest picit késésben voltunk. Egyre ígértem, hogy ott leszünk, de – szerencsére – sok a látnivaló. Az ebédet rövidre fogtam egy boltból beszerzett alapanyagokból készült a szendvicsem. Egy-egy óriás túrórudit is ettünk az újabb gátfutam előtt. 🙂
Olyan meleg volt, hogy a Mikulással megbeszélt találkozó előtt kb. 1 km-el meg kellett állnom egy kicsit hűsölni. Az online követésnek köszönhetően ezt Ő is látta, így vele és a lányokkal is ott rendeződtünk újra csoport formába. Szinte pont egyszerre érkeztek a két ellenkező irányból. Jólesett egy kis hűsölés, meg a frissítő víz az ebéd után.
Az ecsegfalvi pecsétig meg sem álltunk, ahol – meglepetésünkre – Gáborral és Judittal találkoztunk újból. Éppen pecsételtek, de a bringáik már az autó belsejében voltak. No, mindegy. No comment.
A Mirhó-gáti emlékkövet már újra négyen kerestük meg. Bringával nem volt nagy kitérő.
Nos, eljött a búcsú ideje. Nóri és Nóra előző nap tanulmányozta a kiszállási pontot és a lehetséges vonatokat, amivel együtt tudnak menni, legalábbis egy darabig. Ecsegfalváról ők Kisújszállás felé vették az irányt, mi pedig ketten a mai napi szállásom felé indultunk tovább! Egy élmény volt veletek tekerni! 🙂
Egy biztos, ha folytatják az utat, a két Nóra együtt fog tekerni az AK hátralévő részén.
Ecsegfalvától Dévaványáig műút vezet, de ne higgye senki, hogy mi ilyen könnyen megúsztuk ezt! Ó, nem. A szokásos nap végi meglepetés jött. Kis bokros, benőtt, dzsungelharccal megtűzdelt járhatatlan kék. Néhol a két bokorsáv között vezető út olyan szinten volt benőve, hogy inkább kívülről kerültük meg. Mikulás nem volt túl boldog, de ilyen ez a kék. Mondjuk én sem örültem volna egy újabb defektnek, de most megúsztam. A műútra visszatérés sem volt egyszerű. Gyakorlatilag egy réten keltünk át, ahol az út csak nyomokban volt fellelhető. A végén láttam, hogy az eredeti útvonalat már rég visszahódította a természet.
Az aszfalton el is veszítettük egymást, mivel én újra letértem a kéket követve, így pár túzokot és egy kilátót is útba ejtettem, míg Mikulás a Látogatóközpontnál várt. Elbúcsúztunk, én még benyomtam az információs iroda/pénztár előtt kihelyezett doboznál a pecsétet a füzetembe. Mivel a hely ilyenkor már bezárt, így az éjszakai portástól kaptam meg – előre leegyeztetett módon – a szobám kulcsát. Másnap reggel fizettem SZÉP kártyával 4300 forintot. Ami egy ilyen szép, rendezett környezetben található, kulturáltan felszerelt helyért nagyszerű! Ez volt az egyik legjobb szállásom. Nagyon kellemes hely volt. Zuhanyzás után megrendeltem a vacsorámat, amit Dévaványáról egy futár hozott ki. Ilyen finomat sem ettem az egész út alatt. Sonkával, hagymával és sajttal töltött hús, a legfinomabb, házias krumplipürével, mindez óriási adag. Plusz egy pazar raguleves.
A jó dolgoknak még nem volt vége. Meghívtak egy sörre is. Ugyanis a szálláson egy cseh túzok szakértő hölgy volt, aki évente 6 hetet tölt az állatok megfigyelésével. Édesapja könyvet is írt a túzokokról. Szóval kaptam sok érdekes infot is angol-magyar keveréknyelven.
Este még a szokásos laptopra mentés volt hátra a programból. Ezen kívül már csak a friss ruhákban és papucsban sétálás volt hátra. Csodáltam a végtelen síkság és a narancsos-vöröses naplemente látványát. Pazar volt, aki AK-t teljesít, feltétlenül úgy tervezze, hogy itt megszáll. Megéri!
Ma 95,8 km-t tekertem.
Kéktúrázom 