A mai naptól egyedül. Ez nem volt olyan jó érzés a sok-sok közös tekerés és élmény után. Ám olyan sok minden történt ezután is, hogy ez az érzés hamar elmúlt. De menjünk csak szépen, sorjában.
Reggel nem kellett sietnem, mivel a pénztárat 8:30-kor nyitották. Így a fizetés és indulás előtt még eltekertem a közeli kilátóig, ahol találkoztam a cseh hölggyel, aki kamerával és nagy fényképezőgéppel kint volt hajnal óta. A láda után letekertem a komplexumot kelet felől megkerülő kék útvonalát és egy tanösvénynek jelölt úton tértem vissza a szállásra, hogy felpakoljam a csomagokat. Innen folytattam felmálházva az utat. Szerencsére Dévaványáig ez a szakasz már nem volt úgy benőve, mint a tegnap délutáni rész. Azért látszott, hogy ezt sem járják olyan sűrűn.
A településre beérve az első célpont a vasútállomás volt, ahol a pecsétet könnyedén beszereztem. Innen kis kitérőt tettem, hogy a tegnapi vacsorámat szállító helyen reggelizzek. Bőséges reggeli és jó kávé után visszatértem a kék útvonalára és Körösladányig kerekezzek. Itt először Wenckheim-kriptánál álltam meg, a kápolna van a pecséten is, amit a vasútállomáson szereztem be. Egy murvás, éppen épülő úton kitérőt tettem körösladányi duzzasztó kedvéért. Visszatérve követtem a kéket a látnivalókkal együtt, amíg áttekertem a városon, majd a Sebes-Körös folyó feletti hídon. Innen újra töltésen haladtam Vidratanyáig.
Itt két pecsét is volt az út átellenes pontján. Én a Vízügynél találhatóhoz tértem be. A gátőr szerint sokan inkább ide jönnek a pecsétért, nem az étteremhez. A Szeghalmot is terveztem, hogy felkeresem. Előtte a vízügyes tanácsát megfogadva az Alma Materben ebédeltem egy jót.
A kisvasutas emlékhely felkeresése után megnéztem Túri János magángyűjteményét. Óriási kiállítás, alapos tárlatvezetést kaptam, míg a bringám teljesen biztonságban várt az udvaron. Ezt nem szabad kihagyni!
A hídon és Berettyón újból átkelve folytattam a viszonylag nagy és hosszú szeghalmi kitérő után a kék jelek követését. Vidratanya után földúton folytattam a tekerést, ami először még egész jó volt, de egy hosszú déli irányú szakasz után U alakban először északnak, majd szinte azonnal keletnek fordult a jelzés. Nos, ez a szakasz egészen Csolt-monostorig elég brutális volt. Járható, száraz, de iszonyatosan rázós, kemény földút. Kis előrejelzés volt a holnap reggeli etaphoz, de – persze – ezt akkor még nem tudtam.
Szóval a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely előtt elég durván haladtam. Néha azt vártam, hogy az egész csomagtartóm leszakad. Az emlékhely előtti ÉD-i irányú 4-500 méter már csak füves volt, picit elhanyagolt, de viszonylag jól járható. Itt volt pár sártócsa, de mind kikerülhető volt. Nagy szerencsém volt, hogy ezt a részt szárazon megúsztam! 🙂
A pecsételéshez nem kell bemenni az emlékhelyre, amit korábban már láttam feleségemmel együtt. Egy hideg, őszi napon látogattuk meg, rajtunk kívül csak a pénztáros volt ott, aki szívélyesen körbe kalauzolt bennünket anno. Most tekertem tovább, hogy időben a szállásomra érjek. Egy bicikliút vezetett onnan a Holt-Sebes-Körös partján, amiről – sajnos – a kék a víz másik oldalára vezetett. Ez durván be volt nőve egy részen. Olyan szúrós bokrokkal, hogy a lábszáramat is véresre karmolta. Már jól bent jártam a földúton, nem akartam visszafordulni. Kár volt. Élmény nem volt, csak küzdés, meg izgalom a defektmentes átjutásért. Ezt a szakaszt teljesen felesleges bejárni, aki teheti, maradjon Vésztőig a bicikliúton! Bár akkor kis kerülő és kitérés lesz a vasútállomáshoz eljutni a pecsétért. Én a Vésztő első házait elérve megálltam feltölteni az üres kulacsaimat. Az emlékhelynél talált csap nem volt szimpatikus a ráhúzott slagdarab miatt.
Vésztőn a pecsét rendben és gyorsan meglett a retró, de tiszta pénztárnál. A települést elhagyva széles, jól járható földutakon kereszteztem a vasutat. Néhány 90 fokos forduló után elértem Okányra, ahol az ország legsötétebb kocsmájában nyomhattam be a pecsétet a füzetembe. Alig láttam a füzetben a szöveget. Talán összesen egy 20 W-os izzó égett a pult felett, vagy legalábbis olyannak tűnt a “hangulatvilágítás”. A TTT AK fórumon előzetesen nem túl pozitív véleményeket olvastam a helyről. Nekem nem volt gondom. Ücsörögtem is kicsit az épület teraszán található lehajtható színpadi padsoron, valami ilyesmi helyről származott állítólag a 2 x 4 ülőhely. A bringát – szokás szerint – kint csak letámasztottam. Nem nyúlt hozzá senki. Mondjuk rajtam kívül csak egy ember volt ott éppen.
A községet a Holt-Sebes-Körös mellett haladó füves szekérúton hagytam el. Itt valahol megálltam, hogy fújjak kicsit a hátsó kerékbe, mert picit puhának éreztem. Nem tudom, hogyan eresztett le, de nem volt vészes. Kereszteztem az Okány-Zsadány műutat, ekkor hívott szállásadóm (Zsadány polgármestere), hogy merre járok, várt a szállásnál. Még dél körül beszéltem vele, akkor 7-et mondtam neki. Végül 19:01-kor álltam meg a háza előtt. Elkísért biciklivel a szállásomra, óriási tér állt rendelkezésemre. Minimum 10 férőhelyes étkezőasztalnál pakoltam le. Eligazítást kaptam vacsora lehetőséggel kapcsolatban, valamint kicsit feljebb vettük a fűtést (22 fokra). Állítólag az előttem itt járt kéktúrázó nem igényelte a fűtést. Mint másnap kiderült, őt Andrásnak hívják. Erről a találkozásról később.
Amikor megkérdeztem, hogy használhatom-e a mosógépet, pici bizonytalanságot éreztem az erőben. Pedig tényleg tudom kezelni azt a masinát, nem ördöngösség! 🙂 Szóval engedély oké, kezelési útmutató sem kell hozzá. Zuhany, biciklis cuccok mosása és 1200-as centizése. Majd elindultam leszerelt biciklivel a kék útvonalából kicsit kieső Schwartz-Fried kastély romjait megnézni. Az épületet még a szürkület előtt meg tudtam nézni, a vacsorát az ajánlott étteremben már sötétben fogyasztottam el. A szabad ég alatt hangulatos volt a világítás. Ilyen modern éttermet nem vártam volna egy ilyen helyen. A szállásomra már sötétben, kivilágítva értem vissza. A ruhák egy része már meg is száradt az éppen feltekert fűtésnek köszönhetően.
Ma 120,6 km-t tekertem.
Kéktúrázom 