A tegnapi nap volt a leghosszabb a megtett táv szempontjából. Több, mint 120 km-t tekertem. Ennek ellenére nem éreztem magam fáradtnak. A szállásomat rutinosan hagytam el összepakolás után. Először a legközelebbi kisboltba mentem reggelit venni. A bringát a nagy kirakaton keresztül végig láthattam, ám a helyiek rá se hederítettek. A helyi dolgokat beszélték meg a bolt előtt. A pecsét egy másik, nagyobb boltban volt. A bejárat melletti pulton kényelmesen lehetett pecsételni. Itt sokan voltak és lassan is haladt a sor, így a dupla megálló jó ötlet volt. Korábban a szállásom kulcsait a megbeszéltek szerint bedobtam a polgármester postaládájába és a műúton elhagytam a települést.
Első állomásom a közeli 300 éves, óriási kocsányos tölgyfa volt. A reggeli fények pont a nyitott, keleti részről világították meg, így még pompásabb látványt nyújtott. A láda is gyorsan előkerült egy másik nagy fánál.
Picit vissza kellett gurulnom az aszfalton, aztán elkezdődött egy elég szenvedős szakasz, ami gyakorlatilag Gesztig tartott. Volt itt minden, de főleg rázós földút. Nagyon lassan tudtam haladni. A jelet is nehéz volt követni, de volt egy nyitott rész, ahol a mezőn át nem is nagyon volt járt út. Vaddisznó túrásokon és nedves füvön kerekeztem. Egy szakaszon a bokrok között szabályos alagutat alkotott a növényzet, a bringa kormánya éppen elfért. Néhol mélyen le kellett hajolnom a beborult ágak miatt. Végre elértem egy kilátót, pár info táblával. Innen a tó partján vezetett egy gát. Az sem volt sokkal jobb. Figyelni kellett a szúrós bokrokra. Ahol végre picit jobban kijárt lett a szekérút, ott egy kéktúrás térképet olyan helyre tettek ki, ami már nem is a kéken vezet. Ezt az oszlopon lévő jelzések ellenére is könnyű benézni. Megtévesztő. Végül a GPS-re hagyatkoztam. Egészen Geszt határáig tartott ez a nehezen járható, de csodaszép rész. Igazi buja természet.
A településből nem sokat láttam, épp a határát érinti az útvonal. A temetőn keresztül vezet be, ahol a Tisza-kriptát lehet kívülről megtekinteni. Innen a pecsét felé kis kitérőt tettem. A temetőnél van közút, folyt belőle a víz, egyik kulacsomat picit utántöltöttem.
A kastélynál kihelyezett pecsét rendben, azonnal megjelent két biztonsági őr is. Picit beszélgettünk, megnéztem a nagy, üresen álló épületet és az ici-pici Arany János emlékházat is kívülről. Csak az ablakon tudtam bekukucskálni.
Biharugráig egy hosszú, egyenes szakasz következett a védett területen. Egy útba eső kilátón picit megpihentem és ettem egy csokit. Végtelen nyugalom, csend, csak a madarakat lehetett hallani. A nagy felső szinten elnyúltam és élveztem a napsütést.
Biharugrára beérve pecsételtem a kocsmában. Itt volt az egyetlen olyan helyre kirakott pecsét, ami nem elérhető bent sem! A füzetet szigorúan át kell adni a hölgynek, aki a pult belső falára rögzített doboz miatt a falon gépészkedve nyomja be az igazolást. Aki kényes a lenyomat minőségére, az előtte vegyen be nyugtatót, vagy hosszas beszélgetés alatt magyarázza el az élet értelmét az egyébként kedves hölgynek. :))
Az enyém jól sikerült. Egyébként nem repes ő sem a helyzettől, szívesebben tudná kint a dobozt. Állítólag ide kellett feltenni. Nem a kocsma találta ki, a vendégforgalmon sem dob sokat. Nagy csoportnál pedig kifejezetten hátráltatja őt is a sok füzet kezelése. Szóval továbbra sem értem ezt a kocsmán belüli doboz koncepciót. Senkinek sem jó, mégis így van.
Innen a Madárvárta közelében elgurulva tértem le az aszfaltról újra a földútra. Körösnagyharsányig egész jól tudtam haladni. Itt egy kis kitérő a pecsétig a faluban. Újabb kocsma. Itt nagy forgalom volt a kis hely ellenére.
A faluból egy elhagyatott állomáson és vasúti síneken vezetett ki az út. Egyszer már megfogadtam, hogy nem tekerek többet talpfák között, erre itt állok a csomagokkal. Már bokrok, kisebb fák is nőttek a sínek között, de az a párszáz méter egész könnyen teljesíthető biciklivel is. Egy nagy bánatom van, a GoPro épp ezen az érdekes és mutatós szakaszon döntött úgy, hogy nem rögzít semmit. Ezt már csak a töltésen vettem észre. Ki is kellett vennem az akkut, hogy újra magához térjen. Valószínűleg túlmelegedett, vagy nem tudom.
A Sebes-Köröst újra keresztezve egy hídon, beértem Körösszakálra. Itt először pecsét (igen, kocsmában). Kávé és fagyi, majd a főtéren található artézi kútból az egyik kulacsom megtöltöttem.
Furtáig nyíltabb, kissé szeles időben tekergett a jól bringázható földutak sora. Egy MOL teleptől egészen a faluig aszfalt vezetett. Itt egy gyors pecsét a Hangulat presszóban és ebédre egy csomag popcorn, amit a hölgy készségesen elkészített nekem.
Zsákán a kastély egy kis kitérő, a látnivalót a kék szépen kikerüli. Épp felújítják a szép Rhédey-kastélyt. Bekukkantottam, a festő megengedte, hogy lőjek egy fotót. Szép lesz, ha elkészül.
Innen egy rövid szakasz vezet Bakonszegig. Mielőtt beér a műút a településre, a kék felvezet a Berettyó aszfaltozott töltésére. Itt szuper jó volt gurulni a reggeli élmények után. A nap kitartóan sütött. Talán ez volt a 2 hét legmelegebb délutánja. Nyugodtan suhantam, amikor feltűnt egy vándor és a nagy hátizsákja. Nagyon lassan haladt, közelebb érve a merev mozgása inkább csoszogásnak tűnt, mint lépésnek. Mint hamarosan kiderült a szintén AK-t teljesítő András is Szekszárdról indult. Éppen csak kicsit előbb, mint én. Neki Gemenc még nem volt száraz.
Először lelassítottam és üdvözöltem, beszélgetni kezdtünk. Látva az állapotát, felajánlottam, hogy tegye a hátizsákját a bringámra. Ezzel nem élt: „saját erőből” haladt tovább. Leszálltam a nyeregből, mert ilyen lassan a csomagokkal már nem tudtam tekerni. A faluig és a pecsétig hátralévő kb. 1,5 km-t együtt sétáltuk le. Nem irigyeltem, állítólag sok vízhólyagot is összegyűjtött. Nagyon-nagyon fáradtnak tűnt. Mikor beértünk, akkor beismerte, hogy nagyon sokat segített neki az érkezésem. Mikor megtudtam tőlem, hogy holnapra esőt jósolnak, azonnal egy pihenőnap beiktatása mellett döntött. Neki is előre le volt foglalva az összes szállása, mint nekem. Ő aludt előttem Zsadányban is.
Bakonszegre beérve én megnéztem a Nadányi-Miskolczy-kúriát, majd együtt mentünk a Bessenyei György-emlékház udvarán található pecsétig. Itt megkértem, hogy írja alá az AK-s füzetemet, majd minden jót kívánva egymásnak elbúcsúztunk. Én még rábeszéltem magam egy kis kitérőre a Kálló-patak (-ér?) felkeresésére. A tegnapi nagy táv után így is eleget tekertem, több kitérős nézelődést nem akartam mára beiktatni. Berettyóújfaluig még hátra volt pár kilométer, szerencsére a töltés ezen része is végig aszfaltos volt. A folyó mellett viszonylag gyorsan elfogyott ez a táv is. A városba beérve az első állomás a vízügyi telep kerítésén található telep volt. Érdekes módon azonnal megjelent egy dolgozó a kapuban, aki kedvesen ugyan, de alaposan kifaggatott: honnan tartok hová, hasonlók. Mikor egy kollégája is csatlakozott, eljött az én időm. Az ajánlott vacsorahelyről kérdeztem, végül azt ajánlották, ahol megszálltam. A Móló Panzió – este kiderült – több szempontból is pompás választás volt. Most nem arra az óriási színpadra gondolok, ami a kerthelyiségben volt felállítva és egy rock banda tépte a húrokat hajnalig. Abból semmit nem hallottam, mivel bundának álcázva magam aludtam. Felőlem a helyi Stihl fűrészes csapat is tarthatott volna „hangbeállást”! 🙂
Menjünk csak sorban. A pecsét beszerzése után a herpályi toronyromot és a Fehértemplom-romot kerestem fel. Valószínűleg itt kaptam valahol azt a dupla defektet, ami az estére adott egy kis elfoglaltságot. Akkor vettem észre, hogy ereszt a gumi, akikor megérkeztem a szállásra. Bejelentkeztem, lepakoltam, lezuhanyoztam, megvacsoráztam. Jó szállás, tisztességes konyha. Egyedül a bicikli elhelyezése miatt aggódtam, mivel kint mutattak egy fedett helyet. A koncertre érkező rockerek ott haladtak el. Végül ez is megoldódott, a bringa biztonságban volt velem éjszaka. A defekt előtt – egy kis pumpálást követően – a helyi Lidl-be mentem. Vettem pár apróságot a másnapi úthoz, majd a két(!) MOL kút közül a távolabbinál lemostam a járgányt a nagynyomásúval. Ezután a másik benzinkút következett, mert a sűrítettlevegő csak ott működött. Ez a kút volt a szállásommal szemben, az út másik oldalán. A defektet most hamar megtaláltam, ha lett volna Slime-om, ezt megfogta volna. Ragasztottam, összeszereltem, mindez már nagyon gyorsan. A kút ugyanolyan egységgel rendelkezett, mint a hajósi pincéknél lévő. A nyeregnél fogva fel tudtam akasztani a bringát, a szerelés így majdnem F1 gyorsaságú volt. 😉 Visszamentem a szállásomra, éppen a feleségemmel beszéltem telefonon, amikor ránéztem a szobámba felvitt biciklire. Lapos volt a hátsó. Hú de jó, hogy ez nem reggel derült ki, amikor lementem volna pakolni! Szóval kivettem a hátsót és a szükséges dolgokkal – papucsban – átsétáltam a kúthoz.
Ekkor már erősen szürkült, de jó volt kút hátsó oldalán is a világítás. A kutas olyan rendes volt, hogy felajánlotta, menjek be szerelni a shop részbe. Felesleges volt. Éppen az összeszerelésnél jártam már. Mint kiderült, egymástól kb. 3 cm-re volt a két lyuk. A külsőt ötször néztem át, nehogy egy kis tüskedarab miatt maradjon benne. Most sem találtam semmit. Szóval ez két lyuk volt, a kerek foltok pont szomszédok lettek. Ez volt a 2. és 3. defektem egyben.
Így tértem vissza aludni. Azért lefekvés előtt még megnyomkodtam a gumit, hogy tart-e. Szerencsére ezúttal már tartotta a nyomást. Ébredés után is ez volt az első dolgom, szerencsére nem kellett többet használnom a szemközti kút szolgáltatását! 🙂
Szokás szerint 22h körül már aludtam, a koncert alig volt hallható, jó szobát ígértek nekem, így is volt.
Ma 104,2 km-t tekertem.
Kéktúrázom 