A mi nap röviden: 6 óra eső, defekt és hideg. A másik oldalon a pozitívumok: Nóri meleg brokkolikrémlevese és a rizses hús, kölcsön nagy pumpa amikor a legnagyobb szükség volt rá és tűzrakás a szálláshelyen.
Menjünk szépen sorban, mert reggel még nem esett. Megettem reggelire a tegnapi pizzából maradt 2 szeletet, jól jött a mikró. Beolajoztam a láncot a szárazzal, majd felmálháztam a gépet. Indulás. Mivel tudtam, hogy esni fog, mindennel úgy készültem, hogy kéznél legyen, illetve védve legyen. Kepecstagnál (Kepecs-tagnál?) még jó volt az idő, a pecsét szépen bekerült a füzetbe. Megismerkedtem egy szarvassal. Erre a szakaszra 1,5 km eszméletlen mély homokot jósoltak a fórumok. A tegnapi esőnek köszönhetően itt (és ma mindenhol máshol is) simán tekerhető volt az egyébként valószínűleg süppedős útvonal.
Ennek ellenére ettől a szakasztól nem voltam korábban sem elragadtatva, hiszen egész nap úgy kanyarog az út, hogy semmilyen nevesített helyet nem érint a kék. Létavértes után Buzitapuszta volt az első lakott hely, ami éppen a mai végállomásom volt. Persze érintett kempinget, lovastanyát és (nem túl) messze Debrecen is ott volt. Eredetileg Vámospércsre terveztem betérni. Kinéztem ott egy (szombaton is) késő estig nyitva tartó helyet, bolt is volt elvileg. Mivel Nóri volt olyan kedves, hogy felajánlotta a segítségét (Debrecenben lakik), így volt egy előre megbeszélt ebédem, amit ő készített. 🙂 A legjobbkor jött az is, no meg az extra segítsége is. Addig még hátra volt a vekeri pecsét, ezután kaptam valószínűleg a sűrű aljnövényzetben a defektet. Ami egészen jól kitartott, csak Bánk előtt vettem észre, hogy ereszt a hátsó gumi. Esni már hamarabb elkezdett, valahol a nagy semmi közepén, olyan Újléta magasságában. Szóval kb. 10-kor már esett és ez így is maradt kb. délután 5-6-ig.
Szóval a mai második pecsétet a vekeri Dorcas kempingnél, zuhogó esőben nyomtam bele a füzetbe. A harmadikat a bánki lovastanyánál, de már az ebéd és a defekt megfoltozása után. Nóri esernyőt tartott a füzet felé, így pecsételtem. Így kényelmesebb volt a villanyoszlop tövében a mutatványt végrehajtani. Defekt előtt még pumpáltam egyet, szerencsémre akkor, amikor még nem rontott rám két kutya, vadul ugatva. Nagytestű, furcsa frizimiskájú ebek voltak. Szerencsére 1-2 méternél közelebb nem jöttek, de elég sokáig futottak mellettem. Nem tekertem gyorsan, inkább azt néztem, hogy a két oldalról ugató dögöknek mi a szándéka. A felpumpált guminak hála nem toltam itt a biciklit. Gyalog nem lehet túl vidám egy ilyen találkozó.
Köszönöm Nóri a segítséget, a nagy pumpa is igen hasznos volt, meg az a pár dolog, amit még hoztál! 🙂
Nem volt sok kedvem a lovastanyánál kapott fedett hely után újra elindulni, de nekivágtam. A Fancsika II- tónál nem a kéken mentem, mert többen is jelezték nekem előre, hogy ott szabadon kószáló ebek vannak. Erre még rátett egy lapáttal a tény, hogy a Fancsika III. utáni részen a jelzett utat benőtte az aljnövényzet. Kösz, egy defekt elég volt mára. Szóval tettem egy kerülőt, ami biciklivel nem nagy dolog. Kanyarogtam jobbra-balra, a jelet követve, majd a 48-as út előtt, miután a vasutat kereszteztem, újabb kis kitérőt tettem, mert itt is erősen ajánlották a benőtt ösvény helyett a szekérutat. Boldogan adtam fel a semmilyen plusz élményt nem adó bozótost a defektmentes kis szakaszért. Egyébként ez az egész szakasz egybefüggő erdős, ligetes emlékként maradt meg bennem túl változatos látnivalót nem kaptam. Valószínűleg eső nélkül több helyen is megálltam volna és nem csak a közvetlenül előttem lévő utat néztem volna. Ez a nap így sikerült.
A műút keresztezése után a lepusztult csárdánál pecsételtem, közben elhaladt egy lovasszekér is mellettem. Itt, bár csendesedett az eső, még így is nehéz volt szárazon megúszni a pecsét benyomását. A kék ezután szépen emelkedve felvezetett egy dombra, majd a széles szekérutat elhagyva a Hármas-hegyi-kilótóhoz kapaszkodott fel. Itt tolnom kellett a biciklit, mert nagyon meredek volt két emelkedő is. A kilátónál megálltam és kicseréltem a zoknimat a száraz másikra, mert nagyon fázott a lábam. Fent is voltam, a panorámát is megcsodáltam. Nem töltöttem ott sok időt, mert elég szeles volt a magas kilátó tetejében. Ez a szakasz jobban tetszett, mint a 48-as út előtti.
Legurultam a dombról és ÉK felé haladtam tovább. Zudortanyáról sok rosszat olvastam, útközben is kaptam tanácsot ennek a résznek az elkerülésére. Sem a kerítés kerülgetésére, sem a vad kutyákra nem volt szükségem.
Így egy kicsit északabbra kerültem, a GPS-en előzetesen kinézett utakon. Ezekből néhány már nem úgy volt, mint a térképen, de végül megtaláltam a Vámospércset Nyírmártonfalvával összekötő műutat. Kaptam olyan tanácsot is, hogy egyenesen ez utóbbi település felé menjek. Most már bánom, hogy nem ezt a nagyobb kerülőt választottam. Lehet, hogy akkor a Petőrészi-kilátót is megnézhettem volna. Jobb lenne a jövőben arra terelni ezt a szakaszt.
A rövid aszfaltos szakasz után hamar visszatértem a kék jelzésre, amit egy igen rövid sáros szakaszon kívül egészen élveztem. Nem olyan zárt erdőben vezetett, mint a délelőtt egy része, a szekérút is könnyen tekerhető volt. Az eső is lassan elállt. Bár a GPS már csak 900 akárhány métert mutatott a szállásomig, nem nagyon láttam életnek, házaknak semmi nyomát. Varázsütésre elém került a néhány házból álló, Nyíracsádhoz tartozó település.
Telefonhívásom után pár perccel meg is érkezett valaki a kulccsal. Bent éreztem, hogy itt nincs fűtés, állítólag én voltam ez első idei látogató. Gyorsan megnéztem, hogy van-e melegvíz, ha az sincs, akkor itt biztosan nem maradok. Szerencsére kiderült, hogy nem a fűtés légtelenítése maradt el, egyszerűen csak nincs begyújtva. Ezt nekem kellett megtenni, amit boldogan meg is csináltam a meleg zuhany és a kellemes pamut öltözékem felvétele után. Nem volt gáz, így egy hagyományos kazánban kellett tüzet csiholni. Gyújtós és sok fa is rendelkezésemre állt. Így csak meg kellett rakni és pár perc múlva már lobogott, pattogott is a tűz! Mint kiderült, lesz egy lakótársam, aki a másik irányból érkezik gyalogosan. Őt már meleg épület várta. A sok helyiség ellenére hamar kellemes lett bent a hőfok. A radiátorok sugározták a meleget, így a ruhákat lehetett szárítani, hőgutát azért nem kaptunk, de ezzel nem is volt semmi baj. Egészen sokáig beszélgettünk, beszámolva a másik előtt álló szakaszról. Még a mai videókat is megmutattam. Be kell vallanom, nem volt túl jó végig nézni a mai tekerés képeit. A GoPro lencséjét 5 percenként törölgettem a kesztyűm puha részével, ez szépen látszik is. Ott, ahol a kutyák adták a kíséretet, elmaradt a törölgetés, csak az esőcseppeket lehet látni egy szakaszon.
Kicsit lefárasztott ez a nap, így a bicikli tisztítását másnapra hagytam. Ó, elfelejtettem írni, hogy a nap második felében úgy ropogott a láncom, hogy azt vártam, bármikor elpattanhat az egész. Próbáltam rajta picit állítani, de folyamatosan iszonyatosan rossz hangja volt, főként terhelésnél (volt pár kisebb emelkedő). Másnap reggel hoztam rendbe.
Ma 68,4 km-t tettem meg.
Kéktúrázom 