AK: Dombrád – Sátoraljaújhely 2019.05.02 (csütörtök, 13. nap)

Utolsó AK nap! Hurrá! Nagyon szép időre ébredtem, már kora reggel teljes erővel sütött a nap! A szállásomon reggelizni is lehetett, így kihasználtam a lehetőséget. Mindent egyben tudtam fizetni SZÉP kártyával, pompás.

Már korábban összepakoltam, le is vittem mindent, ám a biciklimet elzárták. Ez jó dolog, csak nem tudtam róla. Az egész étterem rész le volt zárva, így az a nagy terem is, ahová tegnap leraktam a bringát. Miután ettem, megkértem a személyzetet, hogy nyissák ki nekem és már indulhattam is vissza a dombrádi kitérő után Tiszakanyár és a kék jelzés felé. A faluban a kereszteződésnél észak felé fordultam és egy hosszú utcán végighaladva elértem a Tisza gátját. Kutyával nem találkoztam, illetve egy-kettőt láttam, de mind szelíden feküdt a napsütésben.

Nos, újból átkeltem a Tiszán, de nem ez volt az utolsó folyó az AK teljesítése során. Hátra volt még a Bodrog. A híd után megnéztem az árapasztó tárolót. Ez kis kitérő volt a kékről. Visszatértem a kékre és folytattam a Tisza jobb partján vezető utamat. Egészen Cigánd határáig a töltés tetején tekertem. Nem volt túl változatos a táj, gyakran mindkét oldalról hatalmas fák sora zárt el minden kilátást. A Tiszát épp csak egyszer-kétszer láttam.

Egy rövid murvás szakasz következett a gáton, egészen a hídig. Itt ÉK felé fordultam és a hídon átnézve megláttam a hegyeket! A zöld szerkezet adta a kép keretét, egészen felemelő érzés volt! Azért előtte még megálltam egy pár fotóra a Borsod-Abaúj-Zemplén megye táblánál.

A faluba beérve az első tervezett látványosság felé vettem az irányt. A Bodrogközi Múzeumporta igen gazdag látnivalókban, tele interaktív bemutatóval. Megnéztem a tájházat, a Sőregi-házat, felmentem a kilátóba. Egy nagyon kedves hölgy kalauzolt végig, alig akart elengedni. Mindent nem tudtam kipróbálni, de így is jó sok időt eltöltöttem, mire mindennek a végére értem. A biciklim addig az udvaron pihent. Lezárni itt sem kellett. Szép hely, mindenkinek ajánlom, senki ne siessen, ha itt jár! Megéri. Elbúcsúztam kedves vendéglátóimtól és áttekertem a református templomhoz. Érdekes elrendezése van, L alakban vannak a padok, a szószék pedig középen. Mivel éppen takarítottak, így be tudtam nézni ide is.

Ezután következett az a szakasz, amitől picit tartottam. Jobban, mint a homoktól. A sáros szakaszok. Megint nagy szerencsém volt, mivel errefelé már két napja jó idő volt, így a földutak szárazak voltak. Olyan jó volt, hogy a gátőrházig (Erzsébet-tanya) hasonló tempóban tudtam haladni, mint az aszfalton. Ez a mai napra nagyon jó előjel volt.

A pecsétet egy kis hídon átkelve, oszlopon találtam meg. Szerencsére a beszámolókból hallott kutyák elmaradtak, így háborítatlanul folytathattam tovább az utam a ragyogó napsütésben. Az épületeket magam mögött hagyva sajnos én is felfedeztem a benőtt, járhatatlan szakaszt, ami szerencsére csak pár száz méteren át tartott. A bokrok és a szántóföld határán tudtam haladni, nem kockáztattam volna a szúrós bokrok között egy újabb defektet.

Kelet felé fordulva még egy háromszögnyit kerülnöm kellett. Ez a kis szakasz is bozótos volt, ráadásul levágott ágaggal is eltorlaszolták az arra vezető utat. Ezzel vége is volt a problémás szakaszoknak. Innen már végig a kéken tudtam haladni, egészen Sátoraljaújhelyig.

Pácinig nyíl egyenes út vezetett északi irányba. A településre beérve egy parkon keresztül értem el a Mágocsy-kastélyba. A személyzet a hűvös falak közül a szabadban keresett menedéket. Kint napoztak. Betértem, pecsételtem és megnéztem a két szintes kastély kiállításait. Nem volt rossz, de nagyon sok volt a láthatóan új berendezés. Azért jó volt ezt is megnézni. Szuper, hogy ilyen jó állapotban van az élület és az azt körülvevő falak, tornyok.

A kiállítás után visszatértem a nyeregbe, majd a parkon és a temetőn keresztül hagytam el Pácint. Néhány perc múlva meg is láttam az első határkövet. Itt a kéktúra érinti a határt, hogy egy kerülő után észak felől érje el Karcsát. A nyílt terepen végig láthattam a környező hegyeket, átmentem egy szép nagy kő hídon is. Mielőtt elértem volna Karcsaát, még volt pár rövid szakasz, ahol a nagy tócsákat alig tudtam kikerülni az úthoz közeli bokrok miatt, de a nyeregből egyszer sem kellett leszállnom.

A faluba beérve egy bácsi nem igazán értette, hogy honnan jövök “onnan északról”. A pecsétet a szép, Árpád-kori templom előtt találtam meg. Mivel a vaskos ajtó nem volt zárva, így bent is szét tudtam nézni. Mellette egy tájház is volt. Felhívtam az ajtón látható telefonszámot és hamarosan érkezett is egy hölgy, aki bemutatta, mit rejt az ingyenesen látogatható kiállítás.

Már nagyon éhes voltam, így a nézelődés után a helyi üvegtigrisben ettem egy gyrost, ha jól emlékszem. A hölgy vigyázott a biciklimre, amíg a szomszédos boltba beugrottam venni pár dolgot a nap hátralevő részére.

Karcsát elhagyva a jelzés nyugat felé fordult. Az a hosszú, egyenes szakasz nem volt túl felemelő élmény. Szerencsére sár nem volt, de a traktorok által hagyott bordákon nem volt a jó zötyögni. Karos előtt értem ki az aszfaltra, innen végig maradt is ez a burkolat.

Sajnos valami hoppáré rájött a GoPro-ra, így a száguldó autókat és kamionokat nem örökítette meg. A faluban vettem csak észre. Szerintem túlmelegedhetett. A karosi kitérő után újra a forgalmas úton tekertem egészen az Alsóbereckiben található pecsétig. Ez egy kocsmában van. Mikor odaértem az üres teraszon éppen kijött a hölgy és köszönés helyett rám parancsolt, hogy nehogy a falnak merjem támasztani a biciklimet. Halkan jegyzem meg, hogy a fal koszosabb volt, mint bármi, ami nálam volt. A zöld oldaltáskáim pedig frissen mosott csipke alsónak tűntek ahhoz képest. Nem is értem, miért lepődött meg, amikor nem kértem tőle semmit. Távoztam az ellenséges területről amilyen gyorsan csak tudtam. Később hallottam, hogy másnak is hasonló vendégszeretetet árasztott a hely. Egyénként utam során ez volt az egyetlen hely, ahol nem láttak szívesen.

Elértem a Bodrogot, átkeltem a hídon és figyeltem az egyre csak növekvő hegyeket előttem. Le akartam fényképezni a biciklit a Sátoraljaújhely táblánál, de persze a kék nem így akarta. A műutat elhagyva a Ronyva töltésére vezetett, majd egy használaton kívüli vasúti híd romjain vezetett át. Némelyik sínszálon hintázni lehetett. A biciklit nem volt könnyű átemelni, de megoldottam.

Innen már a városi forgalomban került a jelzés először a belvárosi Hősök tere felé, majd vissza déli irányba a vasútállomásig. Ezzel pedig bekerült utam legutolsó pecsétje is az AK füzetbe.

Felhívtam a szállásadómat, aki a vasútállomástól nem messze volt. Bejelentkeztem és lepakoltam a csomagokat. Éhesnek nem éreztem magam, de jólesett a sétáló utcában található Spaten sörözőben a korai vacsora és desszert! 🙂

Mára már nem volt más programom, így a ráérős étkezés után visszamentem a szállásra és elkeztem átpakolni a holnapi utazáshoz igazítva a felszerelésemet.

Ma 66,2 km-t tekertem.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: