AK: Mindszent – Szarvas 2019.04.23 (kedd, 5. nap)

Reggel Nóri és Nóra szállásánál találkoztunk újra Péterrel. Készítettem pár felvételt a Tisza partján és már indultunk is a város vasútállomására beszerezni a Tiszántúl első pecsétjét. 🙂 Elég szeles napunk volt, de szerencsékre déli irányból fújt, így csak rá kellett dőlni, mivel mi a délelőtt folyamán kelet felé kerekeztünk. A 45-ös útig nyílegyenes aszfalt vezetett. …

AK: Mórahalom – Mindszent 2019.04.22 (hétfő, 4. nap)

Reggel megint a város határában találkoztunk, mivel máshol volt a szállásunk. Nóriék - szerintem - hálásak voltak, hogy nem locsoltam meg őket a friss, reggeli levegőben Húsvét alkalmából. 🙂 A szuper bringaúton visszatértünk a kékre és a kanyartól folytattuk az AK-t. Innen Zákányszék pár percre volt. Először a tájházat szerettük volna megnézni, de nem hogy …

AK: Kunfehértó – Mórahalom 2019.04.21 (vasárnap, 3. nap)

Reggel frissen ébredtem, már nem fáztam a fűtésmentes szálláson. Nóri készített nekem egy meleg zabkását és a lassan rutinosnak mondható pakolás után indultunk is. A bringát azért alaposan letakarítottam előtte. Az erre rendszeresített fogkefe jó szolgálatot tett, a láncról könnyen lejött minden homokszem. Újra száraz olajat kapott minden szem. Elgurultunk a tegnap kihagyott tóhoz a …